Szakmai fórum | 2018

 

2018. szeptember 13-án sor került a Navigator Software csapata által szervezett Szakmai fórumra. A rendezvény keretein belül meghívottaink betekintést nyerhettek a cég legújabb ERP, avagy az integrált vállalatirányítási rendszerébe, első kézből ismerhették meg a Resource Navigator 2019-es változatát. Köszönthettünk barátokat, potenciális partnerek képviselőit, vezető tanácsadókat, régi partnereket és nem utolsó sorban kollégákat. A jelenlévők érdeklődési körét és vállalataik sajátosságait figyelembe véve valós helyzeteket, megoldásokat prezentáltunk, elemeztünk közösen. Hallgatóink teljeskörű bevezetésben részesülhettek az ERP rendszerek világába, ahol a helyes projekt menedzsmentről, potenciális projekthibákról esett szó. Előadóink részletes munkájának, és hallgatóink nagyrabecsült figyelmének köszönhetően egy újabb sikeres Szakmai fórumot tudhat a Navigator Software csapata maga után. 2019-re rendszeres Szakmai fórumokat tervezünk, melyeknek tartalmi, időponti ismertetőjén dolgozunk és legkésőbb 2018 november végéig publikáljuk. Köszönettel a Navigator Software csapata!

Szakmai fórum- beszámoló

 

Sikeres rendezvényt zártunk!

November 10.én megrendezett “Hogyan kapcsolódik okosan a vállalatirányítási rendszer a számviteli rendszerhez (könyveléshez)?” című szakmai fórumon több szakember, könyvelő, gazdasági vezető volt jelen.

Dr. Ilyés Ferenc , marketing szakértő, a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának  ügyvezető igazgatója rámutatott a marketing fontosságára a számviteli szolgáltatások nyújtásában. Elmondása szerint szemléletváltásra van szükség. Ha a használt szoftvereink és eszközeink könnyebbé teszik a munkánk, akkor több időnk marad az ügyfelekre, így a szolgáltatás minősége emelkedik.

Balázs Endre, közgazdász, a Navigator Software Kft. ügyvezető igazgatója az idő, tartalom és stílus fogalmakat vezette be és hogy ezek hogyan vannak jelen mindennapjainkban. Ezután pár gondolatot említett szakmai életünkből (Elkéstél újra...Főnök, nem tudtuk másként...Nem tudom, mindjárt visszahívom...Az ügynökök katasztrófák...Hagyjatok békén, 25.e van!- könyvelő) és ezekre adta meg a megoldást. Modern eszközökkel szemléltette azt, hogy hogyan segíthet egy jó vállalatirányítási rendszer és a rendelkezésünkre álló mobil eszközök, hogy a könyvelők könnyebben és pontosabban végezzék a munkájuk. A végső cél az, hogy naprakész könyvviteli nyilvántartásunk legyen, átlátható információk a vezetők és tulajdonosok számára és minél kevesebb bürokrácia. A könyvelők, gazdasági vezetők legfőbb feladata pedig nem az utólagos adatfeldogozás, hisz egy jól beállított rendszer ezt elvégzi, hanem az információk elemzése, javítása, ha szükséges és a döntések meghozatala. Praktikus bemutató volt reális helyzetekkel és a részvevők reakciójából, kérdéseiből ítélve egy sikeres napot zártunk.

Tervünben van a jövőben hasonló rendszeres eseményeket szervezni.

 

A szakmai fórum képekben:

 

 

 

 

Hogyan kapcsolódik okosan a vállalatirányítási rendszer a számviteli rendszerhez (könyveléshez)? c. fórum

 

 

 

A változás elkerülhetetlen. Ön hogyan készül rá?

Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a Navigator Software cég által szervezett szakmai fórumra, melynek címe:

Hogyan kapcsolódik okosan a vállalatirányítási rendszer a számviteli rendszerhez (könyveléshez)?”

 

Az utóbbi időben sok vállalkozás átalakult a piaci kihívások nyomására, a cégvezetők elvárásai nőnek a könyvelővel és könyvelési programmal kapcsolatosan, ezért a könyvelőknek ismerniük kell a rendelkezésükre álló új technológiákat.

Kihívások:

·       Késedelmes könyvviteli nyilvántartás

·       Nincsenek naprakész, átlátható információk a vezetők és tulajdonosok számára

·       Sajátos tevékenységekkel kapcsolatos bürokrácia

·       Hiányos, “több-gombos” rendszerek használata

Mivel Románia egyik legjobb integrált vállalatirányítási rendszerek fejlesztői vagyunk, átfogóan foglalkozunk úgy a logisztikai mint a könyvelési folyamatokkal. Ismerjük a fenti kihívásokra a megoldást, melyet megvitatunk a szakmai fórum keretén belül. A találkozóra ajánlott a könyvelő mellett a cégvezető részvétele is, mivel közös az érdek és számos őket érintő praktikus, hasznos információt is bemutatunk.

A fórumon való részvétel díjmentes, a helyek számának függvényében.

Időpont:

A.    2016 november 10,  17:00-20:00 óra között

B.    2016 november 11,  09:00- 12:00 óra között

Helyszín: Navigator Software székhelye, Koronka, Segesvári út 409 B1, Maros megye (E60 úton, Citroen showroom-al szemben).

Előadók:

dr.Ilyés Ferenc- marketing szakértő, ügyvezető igazgató,  Modern Üzleti Tudományok Főiskolája

Balázs Endre- közgazdász, ügyvezető igazgató, Navigator Software Kft.

 

 

Regisztráció: online https://goo.gl/rA6VmS , email címen vagy 0757999111 telefonszámon október 31ig!

 

*A rendezvény magyar nyelven zajlik.

 

Ott leszünk a RMÜE konferencián! 

 

Elkészült a 2015. november 19-20. között Marosvásárhelyen megrendezésre kerülő RMÜE konferencia várható programja. A konferencia programjában az új RMÜE tagok bemutatkozója mellett a szervezők a hazai IT szektorról szóló panelbeszélgetést is szerveznek Informatikusok az új rocksztárok? címmel.

A Csenteri Levente (Combridge) moderálásával zajló beszélgetésen Balázs Endre (Navigator Software), Dr. Dávid László (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora), Rácz Attila (Magic Solutions), Tóth Attila (Creative Instinkt) és Simon Mária Tímea (Transindex) vesz részt.

A rendezvényre november 11-ig ide kattintva lehet regisztrálni.

 

RMÜE konferencia Balázs Endre Navigator Software Informatika Erdély Marosvásárhely Vállalkozás Business ERP rendszer üzletember találkozó networking Sapientia EMTE

Programajánló - Közgazdász Vándorgyűlés 

 

Tartalmasnak ígérkezik az idei Közgazdász Vándorgyűlés: az előadásaiból válogattunk, és mutatjuk be tartalmukat, előadóikat néhány mondatban. A konferencia összes előadásának absztraktja elérhető  itt. 

 

 

 

A "Marketing a vállalati vezetésben" szekció előadója: Birtha Attila, Online Marketing Specialista és Tréner

 

Több mint 8 év online marketing tapasztalattal rendelkező szakember, a proClick alapítója, együttműködik olyan piacvezető cégekkel, mint az eJobs.ro, evoMag.ro, Elefant.ro, Bestkids.ro, F64.ro, PCGarage.ro. Informatikus végzettségéből kifolyólag szeret automatizált megoldásokkal dolgozni és a skálázhatóságot szereti a legjobban az online marketingben. Partner és Google minősített tréner szerepben is aktívan részt vesz romániai piac oktatásában.

 

A "Marketing a vállalati vezetésben" szekció előadója: Seer László

 

A BBTE-n szerzett pszichológus, majd közgazdász diplomát. 2005 óta dolgozik marketing szakemberként. Pályáját webáruházak és árukereső szolgáltatások marketing menedzsereként kezdte, majd a Transindex hírportál marketingigazgatója is volt. Pillanatnyilag a Magnum Opus Marketing&Communication cég vezető tanácsadója, tulajdonosa, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének tanára.A BBTE-n szerzett pszichológus, majd közgazdász diplomát.

 

2005 óta dolgozik marketing szakemberként. Pályáját webáruházak és árukereső szolgáltatások marketing menedzsereként kezdte, majd a Transindex hírportál marketingigazgatója is volt. Pillanatnyilag a Magnum Opus Marketing&Communication cég vezető tanácsadója, tulajdonosa, valamint a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar Magyar Intézetének tanára.  

 

A XXIV. Közgazdász Vándorgyűlés plenáris ülésének előadója: Lázár Ede

 

A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen szerzett közgazdász mesteri oklevelet 1998-ban. Friss diplomásként elemző közgazdász a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaság- és Társadalomkutató Intézetében, majd piackutató a TNS Hungary Marketingkutató Kft.-nél. 2001-ben szakmai továbbképzésben vesz részt az egyesült államokbeli TNS Telecom-nál, ezután a TNS Hungary Kft. üzleti kutatásainak vezetője. Hazatelepedése óta távmunkában dolgozó piackutató, 2003-tól a Sapientia EMTE csíkszeredai karának főállású oktatója. Jelenleg egyetemi docens, dékánhelyettes. A „Kutatásmódszertan a gyakorlatban az SPSS program használatával” című könyvében a marketing-kutató gyakorlatából származó ismereteit rendszerezi az egyetemi hallgatók és gyakorlati szakemberek számára. Fő kutatási területe az ökonometriai modellek alkalmazása az üzleti tudományokban, illetve a vállalati döntéstámogatásban.

 

A XXIV. Közgazdász Vándorgyűlés plenáris ülésének előadója: Dr. Nagy Ágnes

 

 “A vándorgyűlés témája, amely a jövőhöz kapcsolódik, számomra elsősorban a román gazdaság és ugyanakkor Európa gazdasági kilátásait jelenti. A mai helyzet értékelése tükrében mind jobban erősödik meg annak a szükségessége, hogy ha Románia az elkövetkező időszakban az eurozona tagja akar lenni - ez vállalt kötelezettség is - akkor ezt egy életképes gazdasággal kell megtennie, mely fundamentumában kiegyensúlyozott költségvetést, versenyképességet jelent a strukturális reformok végrehajtásán keresztül.

 

Ezek a reformok a pénzügyi stabilitást is konszolidáni fogják. Ennek a tükrében előadásomban arra szeretnék reflektálni, hogy miért van szüksége a reálgazdaságnak pénzügyi stabilitásra és mi újat hoz a makroprudenciális politika, illetve hogy a pénzügyi stabilitás hozzásegíti-e a gazdaságot a versenyképesség növeléséhez, és hol látok olyan lehetőségeket a gazdaságban, amely kitörési pont lehet a jövőre vonatkozóan. Előadásom egy rövid elméleti bevezetés után a növekedést támogató hitelezés feltételeit taglalja.” (dr. Nagy Ágnes, BBTE Kolozsvár, egyetemi előadótanár, a Román Nemzeti Bank Igazgató Tanácsának tagja )  

 

A XXIV. Közgazdász Vándorgyűlés plenáris ülésének előadója: Peter Frank

 

Peter Frank egyesült-államokbeli író, adjunktus és üzleti tanácsadó, 2009 óta él Romániában. Számos amerikai újságnak írt üzleti témájú cikkeket, így például a The New York Times-nak is, ezen kívül volt a Bank of America alelnöke az USA-ban, Mexikóban és az európai térségben. Romániai ittléte során üzleti híreket bemutató esti tévéműsort szerkesztett és vezetett, kritikus gondolkodást tanított MBA diákoknak, tananyagot írt és előadott magas beosztású bankárok számára, számos itteni kiadványban közreműködött, így például az Esquire-ban, Elle-ben, Capitalban és a Dilema Veche nevű kulturális magazinban. Legújabb könyve, a How To Be A Lot Less Stupid: A Journey in Critical Thinking for Business (Elegem van abból, hogy ostoba vagyok: bevezetés a kritikus gondolkodásba nem csak üzletemberek számára), az idén jelent meg román nyelven a Humanitas Könyvkiadó gondozásában.  

 

A XXIV. Közgazdász Vándorgyűlés plenáris ülésének előadója: Czakó Erzsébet  

 

Dr. Czakó Erzsébet 1986-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma: Budapesti Corvinus Egyetem, BCE, Budapest, Magyarország), és azóta is itt dolgozik. 1991-ben szerezte meg egyetemi doktori címét, 2002-ben PhD fokozatát, 2013-tól a BCE egyetemi tanára; a Vállalatgazdaságtan Intézet igazgatója 2005-től. Több külföldi egyetemen vett részt tudományos és szakmai továbbképzésen, köztük a leuveni Katolikus Egyetemen (Belgium) és a Harvard Business School-ban (USA). Oktatott tárgyai közé tartozik a nemzetközi vállalati stratégia és a vállalatgazdaságtan, kutatási területei közé a nemzetgazdasági és vállalati versenyképesség. Magyar és angol nyelven oktat, és e két nyelven számos publikációja jelent meg.

 

A Magyar Közgazdasági Társasági Ipar- és Vállalkozási Szakosztály elnöke, és az Academy of International Business Central and Easter European (AIB-CEE) Chapter elnökségének tagja. Legutóbbi könyve társszerzőkkel Az exportsiker nyomában címmel 2013-ban, Nemzetközi menedzsment címmel pedig 2015-ben jelent meg.

 

* A rendezvény főtámogatója a Navigator Software Kft. 

Marosvásárhelyen tartja vándorgyűlését az RMKT

 

Marosvásárhelyen tartja október 9-11.között a 24. vándorgyűlését a Romániai Magyar Közgazdász Társaság Tudás, megújulás, jövő mottóval. A rendezvény főtámogatója a Navigator Software Kft.

 

A marosvásárhelyi Kultúrpalotában tartott szerdai sajtótájékoztatón a szervezők elmondták, az év legjelentősebb szakmai rendezvényén közel 40 előadó és több mint 300 résztvevő jelenlétére számítanak. A vándorgyűlés keretében minél több tudást és szakmai információt szeretnének átadni, ugyanakkor lehetőséget szeretnének nyújtani a közös gondolkodásra és a szakmai tapasztalatcserére, hogy hozzájárulhassanak a modern Erdély jövőképének kialakításához és fejlesztéséhez.

 

 

Zólyomi Erika, az RMKT Maros megyei elnöke elmondta, szoros partnerség létezik a társaság és a felsőfokú tanintézmények között, egyik küldetésüknek tartják az ifjúság felkészítését, megismertetéséta közgazdaságtannal, a közgazdászok világával. A program szerint október 9-én, pénteken a Kultúrpalotában kerül sor a megnyitóra, ahol köszöntőt mond Zólyomi Erika, Peti András alpolgármester és Szécsi Kálmán országos elnök. A plenáris előadások sorát Nagy Ágnes indítja, őt követi Lázár Ede, Czakó Erzsébet, majd Papp Szentannai György értekezése.

 

A résztvevőket egy meglepetés is várja az est végén: Molnár Tünde orgonaművész koncertje. A szombati szekcióelőadások helyszíne a Sapientia, illetve a President Hotel. A témák, amelyekről szó lesz: marketing a vállalati vezetésben, pénzügy, munkaerő, vállalkozások életciklusa.

 

 

A III. Székelyföldi IT&C és Innovációs konferencia szervezői voltunk

 

Szeptember 24-25. között került sor immár harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferenciára, Bálványosfürdőn. A székelyföldi, erdélyi régiót érintő számítástechnikai és információtechnológiai tematikájú szakmai konferencia szervezésében jelentős szerepet vállal a térségben működő IT&C vállalkozásokat tömörítő IT Plus Klaszter, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara IT és Telekom szakosztálya, valamint nem utolsó sorban a klasztertag cégek. 

 

Célja a régióban, illetve a nemzetközi piacon működő IT&C vállalkozások, szakemberek, oktatók közötti kapcsolati hálónak a kiépítése és ápolása, a legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, az IT oktatás, önkormányzati valamint a vállalkozói szféra találkozása és nem utolsó sorban üzleti kapcsolatok kialakítása. Emellett fontos szerepet kapott az e-egészségügyi, valamint a mezőgazdasági IT projektek bemutatása és fejlesztési lehetőségeinek a mikéntje. A rendezvényen a Navigator Software Kft. képviselte a Maros megyei régiót.

 

Balázs Endre meghívott előadó/klasztertag, a marosvásárhelyi Navigator Software Kft. cégtulajdonosa elmondása szerint "a fenntartható fejlődés záloga a teljes körű együttműködés, amire e rendezvény tökéletes bizonyíték. Büszkék vagyunk arra, hogy egy jól működő klaszter tagjai lehetünk. Ezt szerettük volna megmutatni az összes munkatársunknak is, ezért a pénteki napon közösen - mondhatni egy nagy családként - vettünk részt az előadásokon. "

 

 Elevator Pitch Navigator Software ERP

 

Tanúi lehettünk Erdély első Elevator Pitch próbálkozásának. A kísérlet jól sikerült, a prezentációkból egy egészen színes székelyföldi IT-paletta képe rajzolódott ki.

 

De mi az az elevator pitch?

 

A startup szakirodalom szerint ez az a rövid, tömör bemutatkozó prezentáció, amellyel meggyőzöd a befektetőt arról, hogy érdemes neki pénzt áldoznia az ötletedre és rád.

 

 

CSAJOK AZ IT-BAN!

 

Egyik legtöbb érdeklődőt bevonzó kerekasztal-beszélgetés a Csajok az IT-ban volt. A téma azért is érdekes, mert köztudott, hogy az IT-szektorban arányaiban nagyon kevés nő dolgozik. Csatlós Tímea, a Navigator Software Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy hiányolja a szakmából a női példaképeket, mivel még a reklámok és a média is azt sugallják, hogy a számítógép férfiaknak való.

 

"Az a társadalmi nyomás, amely a nőket az informatika elkerülésére készteti, már rendkívül korai gyermekkorban elkezdődik. Már az óvodásoknak is van fogalmuk arról, melyek a férfiaknak való szakmák, s melyek a női szakmák. Az édesanyák és a tanárnők rendszeresen azzal mentegetőznek, hogy nem tudnak semmit a számítógépekről. Következésképpen a lányok úgy nőnek fel, hogy nem látnak példaként maguk előtt számítógépekhez értő vagy ezeket magabiztosan kezelő nőket. Arra bátorítom az összes számítástechnikával foglalkozó hölgyet, hogy nyilvánosan szerepeljenek a lehető legtöbb alkalommal, fogadjanak el minden interjút, legyen egy erőteljesebben mediatizált jelenség a pályaválasztás palettáján." - fogalmazta meg a fiatal ügyvezető igazgató hölgy.

 

Navigator Software ERP

 

A válaszolók nagyjából egyetértettek abban, hogy igaz az az állítás, miszerint a nők bizonyos területeken, a férfiak pedig más területeken jobbak. Volt aki szerint ennek biológiai magyarázata van, és volt olyan is, aki szerint ebben ugyan lehet valami, de ez igazából nem is nemfüggő, hanem emberfüggő. Érdekes válaszok jöttek arra a felvetésre, hogy vajon milyen hatása lehet a munkahelyi légkörre annak, ha férfiak és nők közel egyenlő arányban dolgoznak együtt, valamint megtudhattuk mi a nőiesség pozitív megélésének az útja, definiálhattuk munkaköri szerepeinket azáltal, hogy még eredményesebbé váljanak a nők számos területen az IT szektoron belül, mint például a kommunikáció, konfliktuskezelés, együttműködés, meggyőzés.

 

Ha valaki mégis inkább férfiasabb témára vágyott, annak tökéletes alkalom volt a pénteki Tech-morzsák szekció, melyet Kocsis Levente előadása gazdagított Internet of Things – eszközökről. "Különösen örültem, hogy szép számmal voltak előadók és nem kevésbé aktív résztvevők. Nagy lépésre készülünk, úgy látom ez órási piaci lehetőség, mivel egyre fontosabb szerephez jut az eszköz -eszköz közötti kommunikáció, aminek felhasználása a mindennapi élet számos területére adaptálható: intelligens otthonok, egészségügy, biztonságtehnika, közlekedés, szórakozás, mezőgazdaság, ipar, stb. Elkezdődött valami és amiben még jobban bízom, hogy folytatódni is fog. A fejlődés nem megállítható!" - nyilatkozta cégünk társtulajdonosa és technikai vezetője.

 

Navigator Software ERP

 

VÁSÁRHELYI SAPIENTIÁS DIÁKOK IS BEMUTATKOZHATTAK!

 

A Navigator Software Kft. meghívására két Sapientiás diák is bemutathatta projektjét: Szilágyi Ervin, a 2015-ös TDK díjazottja Wifi alapú tolmácsrendszerével, valamint Gábor Szabolcs László, szintén 2015-ös TDK díjazott iRoobo projektjével kápráztatta a nagyérdeműt.

 

Navigator Software

 

Sikeres két napot tudhatunk magunk mögött! Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki a III. Székelyföldi IT&C Innovációs Konferencia fantasztikus 2 napjának megvalósításához hozzájárult. Különösen az IT Plus Cluster profi csapatának köszönjük a szakmai segítséget és nem utolsó sorban a 2 nap összes fellépőjének az értéket teremtő előadásokért, akik innovatív megoldásaikkal emelték a konferencia eddig is magas színvonalát. Nagyon jól éreztük magunkat, büszkék vagyunk a klaszterünkre és annak tagjaira! Hálás szívvel köszönjük a tartalmas programot, a vendéglátás hab volt a tortán!

 

Navigator Software

X. Sapientia – ECN 

 

Immár tizedik alkalommal került megrendezésre a Sapientia ECN (Efficiency-Challenge-Networked) programozói és matematika verseny 2015. május 9-én, amelynek támogatói lehettünk.

 

Gratulálunk a diákoknak!

 

Sapientia ERP verseny Navigator Software erp

NAVIGATOR SOFTWARE, mint szolgáltatóipari szereplő...

 

Cégünk 2008-as alapítása óta látványos fejlődési útvonalat követett végig. Folyamatos fejlődésünk és sikerünk titka a kifogástalan minőségű “alapanyag” -munkatársaink személyében- akik szakmai elhivatottsága a garancia szolgáltatásaink folyamatos jó minőségére. 

 

Továbbá érdekeltek vagyunk abban, hogy a szolgáltatóipar fejlődéséért a hazai vállalkozások összefogjanak, közös elvárásaikat összehangolják és érvényesítsék egy működőképes és fenntartható együttműködési projekt keretében. Olyan partnerekkel dolgozunk együtt, akik elfogadják ezt a gondolkodást és hosszútávú partnerként kezelnek, nem csupán egy szoftver-szolgáltatóként. 

 

Az együttes fellépés keretében szeretnénk a hazai vállalkozások piacképességét növelni, úgy, hogy 24 órás figyelemmel kísérjük vállalkozásod működését, valamint saját szolgáltatóipari tapasztalatainkból táplálkozva igyekszünk a lehető legjobb integrált megoldást biztosítani .

 

 

“ Gondolkodj velünk...erősebb leszel! “

 

Ennek a missziónak a teljesítése  jegyében  felelősséggel tartozunk – és felelősnek tartjuk egymást – azon ígéretünk tekintetében, hogy ezt minden döntésünk alapjává tesszük. A szolgáltatóiparban megélt vevőközelség azt jelenti számunkra, hogy ott segítsünk tanácsadással és tettel, ahol szükség van ránk. 

 

 

Tudásunk, készségeink felhasználása a TE vállalkozásod javára!

 

Az elmúlt években kiemelkedően teljesítettünk a legkülönfélébb iparágakban tevékenykedő cégek körében és egyedi igények alapján történő informatikai megoldások fejlesztésében, valamint  vállalkozásunk növekvése érdekében is  aktív felhasználó szerepébe öltöztünk. Mindennapi felhasználói tapasztalataink alapján elmondható - még ha kissé közhelyesen is hangzik- a fejlődés nem megállítható! Saját “életterünk aktív felhasználása” segít felismerni az újabbnál újabb piaci kihívásokat. 

 

Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint e weboldalon szereplő elégedett ügyfeleink véleménye. Reméljük, az említett vállalkozások problémái és megoldásai a TE vállalkozásod kihívásait is segített feltérképezni, valamint partnereink között üdvözölhetünk. 

 

 

Tisztelettel, 

Navigator Software

Szakmai Fórum

 

Tegnap került megrendezésre a Navigator Software első ízben szervezett Szakmai Fóruma, mely keretében lehetőség volt szakmai vitát folytatni a vendéglátóiparban tevékenykedő vállalatokat érintő kihívásokról, elvárásokról, valamint nem utolsó sorban sor került cégünk legújabb fejlesztésének, a Resource Navigator részletes bemutatására.

 

Ezúton szeretnénk megköszönni a több mint 30 résztvevőnek, aki megtisztelt minket jelenlétével, reméljük mindenki nagyon jól érezte magát és a továbbiakban is együtt teszünk lépéseket a szakmafejlesztés végett! Köszönjük az Eldi Pékségnek és a Koronka Panziónak a finom falatokat!

 

Modern eszköztár, mint orvosság

 

-Csatlós Timea írása-
 

A Navigator Software egy folyamatosan fejlődő szervezet és magabiztosan ki merem jelenteni , hogy vele együtt nőttem fel. 2010 elején kerültem a céghez, mint titkárnő, később menedzser asszisztensi munkakörben dolgoztam, majd 2014 januárban a cég ügyvezető igazgatójának lettem kinevezve.

 

Tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy egy vállalatban az eredmények számítanak. Minden alkalmazott konkrét célokat kell kitűzzön a munkájával kapcsolatosan, és tudnia kell, hogy ezek az egyéni célok miképpen járulnak hozzá a vállalat sikeréhez. Ez hasonlóképpen történik a modern eszköztárak világában is. Ebben a kontextusban nem túlzás azt állítani, hogy napjaink informatikára épülő világában a kellő gondossággal kiválasztott vállalatirányítási rendszer fél siker.

 

Resource Navigator ERP

Véleményem szerint a tanácsadó olyan kell legyen, mint az orvos, az ERP rendszer meg az integrált orvosság a vállalatok gyengeségeire. Megfelelő dózisban adagolva egy jó ERP rendszer növeli a termelékenységet, a versenyképességet, szinkronba hozza a vállalati működés mozzanatait, segíti a belső és külső szervezeti, valamint üzleti folyamatokat.

 

Üdvözlettel,

Csatlós Timea

A Controlling filozófiájáról Budapesten 

-Balázs Endre írása-

 

Nagy örömömre szolgál, hogy budapesti Controlling Akadémia keretein belül működő többlépcsős képzés folyamán átfogó és alapos ismereteket kaphattam a vállalatirányítás és a controlling eszközeiről, módszereiről.

 

Az első lépcső során áttekintést kaptam a controlling filozófiájáról, legfontosabb eszközeiről, a controlling funkció szervezetbe történő beillesztésének lehetőségeiről, valamint a controller szerepéről a vállalatirányításban. Megismerkedtem a stratégiai és operatív controlling alapjaival. A második lépcső során már kipróbálhattam a controlling alapvető működésével kapcsolatos eszközöket, azok gyakorlati alkalmazhatóságát, valamint a harmadikon üzleti szimulációt alkalmaztunk.

 

Az utolsó előtti lépcsőn hallgató társaimmal megismerkedtünk a tervezés IT-oldali támogatásával kapcsolatosan a modern információs technológia nyújtotta lehetőségekkel és a korszerű vállalatirányításból eredő követelményekkel. A végső lépcső a készségfejlesztésnek volt szentelve.A kombinált kurzuson elsajátíthattuk azokat a módszereket, amelyek tartalmi és formai szempontból optimálissá teszik a beszámolókat és a prezentációkat.

 

A program célkitűzése, hogy javítsuk az információfeldolgozási hatékonyságot: részben a beszámolók fogadóorientált, hatásos kialakításán keresztül, részben pedig a vezető és a controller jobb együttműködése, valamint a controller személyes kommunikációja révén. Úgy gondolom, az itt szerzett tudást nagyszerűen tudom kamatoztatni: az eredmény a közös nyelv, a közös gondolkodás és a közös élmény.

 

 

Ajánlom minden vállalatvezetőnek, gazdasági vezetőnek, controllereknek, aki komoly elméleti háttérre és kiterjedt gyakorlati tapasztalatokra épülő egységes szakmai koncepciót szeretne képviselni az üzleti életben.

 

Üdvözlettel,

Balázs Endre

A családi ház prototípusa és az ERP rendszerek

-Balázs Endre írása-

 

Munkám az ügyfeleinkkel való szoros, megoldás-orientált együttműködésen alapul. Fontos sikertényező, hogy csapat-orientált, és mindig az eredményt szem előtt tartó kapcsolatot alakítsak ki a projektekben. Különösen fontosnak tartom ezt, mivel az informatikai bevezetési projektek egy jelentős része - egyesek szerint több mint a fele - sikertelen.

 

Mezei Szabolcs, IFUA Horváth & Partners vezető tanácsadója szerint a sikertelenséget ebben az esetben úgy kell értenünk, hogy a kialakított informatikai megoldás nem képes betölteni az eredetileg neki szánt szerepet: nem lesz egyszerűbb vagy gyorsabb a folyamat, nem készülnek el az ígért riportok, rosszak a rendszerben lévő adatok.

 

Hogyan történhet meg mindez?

 

A válasz valójában meglehetősen egyszerű: olyat álmodtunk, amit végül nem tudtunk kivitelezni.

 

Miért nem?

 

Mert olyan feltevésekkel éltünk, melyek egész egyszerűen nem igazak. Kedvenc példám erre a családi ház egyszerű prototípusa. Családapaként és vállalatvezetőként egyaránt szeretném feltenni a kérdést Önöknek: milyen a tökéletes otthon? Bizonyára mindannyian egyetértünk abban, hogy gondosan tervezettnek, biztonságosnak, valamint nem utolsó sorban minden igényt kielégítőnek kell lennie a családtagok számára. Hiába vagyunk birtokában egy hatalmas háznak, ha a belső tereknek nincs funkcionalitása, nem vagyunk ''aktív felhasználói'' a saját életterünknek.

 

Resource Navigator Software ERP

 

Ez különösen igaz a vállalatirányítási rendszerekre is, éppen ezért a tanácsom is nagyon egyszerű: olyan szakmai koncepcióra van szükség, amely a gyakorlatban már bevált megoldásokat innovatív, az adott vállalatra szabott (a hazai jogrendszeri feltételekhez és az üzleti környezet sajátosságaihoz mérve) ötletekkel kapcsolja össze.

 

Resourve Navigator ERP CRM Navigator Software

Üdvözlettel,

Balázs Endre

A II. Székelyföldi IT&C és Innovációs konferencia vendégei voltunk

 -Balázs Endre írása-

 

A 2013-ban megalakult székelyföldi IT&C cégek szakmai uniója, az IT Plus Cluster szervezésében, a Kovászna megyei Kereskedelmi és   Iparkamara IT&C  szakosztájának és a Csíki Vállalkozó Egyesületének társszervezésében megrendezésre került a második régión belül zajló számítástechnikai és technológiai  tematikájú szakmai konferencia, melynek én is vendége voltam.

 

Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, hogy olyan nagyszerű előadók és sikeres vállalatvezetők jelenlétében tarthattam előadást a vállalatirányítási rendszerek  művészeiről, mint Kozma István, Csányi Miklós, Somodi Zoltán, és még sokan mások. A résztvevők teljes névsora, valamint a részletes program itt olvasható. 

 

 

A legújabb ágazati trendek, sikeresen működő innovatív modellek bemutatása, valamint a régión belül működő szakági cégek  kapcsolati hálójának  erősítése képezte a második alkalommal megrendezett Székelyföldi IT & C és Innovációs Konferencia célját.

 

A  konferencia lehetőséget adott a  résztvevőknek az eredmények és a legjobb gyakorlatok részletes megvitatására, új ismeretségek  kialakítására és a személyes kapcsolati háló ápolására. Az  ágazatokon átnyúló, valamint az egyes szektorokra, illetve témákra fókuszált tapasztalatcsere igazi nyereség volt számomra.Ha kíváncsi az előadásomra, tekintse meg az alábbi összeállítást:  

Üdvözlettel,

Balázs Endre

Kapcsolat

Telefonos támogatás:
+40 753 083 480

Hétfő-Péntek: 800 - 1630

contact@vector-group.ro

Linkek



Map